Rábahídvég nem cél,nem is eszköz,csak állomás.Azért nyilván senki nem fog kétszáz kilométert utazni,hogy megálljon a Vén Gesztenye csárdában,de aki odaátról jön,Ausztriából,Olaszországból,Spanyolhonból,az könnyen elakad ezen a ponton.A helyszín szép,közel a folyó,a csárda névadóját verandával veszik körül,és magyarul főznek:gulyás,húsok,palacsinta.
Nehéz igazságosnak lenni.Akit,mondjuk,a jó sorsa Veronába küldött,akit ott a szerencse vagy az utikönyve elvezérelt a La Stueta osteriába,ahol még a magyar árszínvonalhoz viszonyítva is középáron lehet rendkívülit enni,ahol a pincér nemcsak arra néz hüledezve,aki kólát akar inni,de még sört sem tartanak,az esetleg nem tudja pontosan,hogy mit keres itt,ezen a vad vidéken.Ahol szarvaspatából barkácsolják a csillárt,három nyelven is hibás feliratokat szerkesztenek,a dolgos pincérnő furcsa kedélyességgel,átható,éles hangon beszél a vendégekkel,a vegetáriusoknak be kell érniük egy tányér rizibizivel,és a hátunk mögött háborognak az elégedetlen vendégek.Pedig ha nem vesszük a szívünkre,van bája a helynek.
A szarvaspata alatt előbb bablevest rendelünk,mert arra vagyunk kíváncsiak,mi lehet a különbség a babgulyás és a falusi bableves között.A jelek szerint csak a méret: az egyik csészényi,a másik lavórnyi,de mindkettőben bőven van bab,hús,csipetke,jó fajta pirospaprika.Ha van más különbség is,az elhanyagolható,és nem indokolja a kétféle elnevezést.Kanalazva ízlelgetjük Magyarországot.A magnóból Fenyő Miklós énekel mulatságos rímeket,a narancssárga neon körömlakkot viselő pincérnő cuppogva búcsúzik a kissé értetlenkedő olasz vendégtől,mi pedig a leves felénél sem járunk,amikor már megkapjuk a második fogást.
A trükk az,mint oly sok helyen az országban: nem kell felülni az étlap dicsekvésének.Mindig a legegyszerűbbet kell rendelni,különben óhatatlanul is reménykedni kezdünk,megemeljük a viszonyítási alapot,aztán fortyogva rágódunk,hogy itt nem lehet kibírni.Ki lehet bírni,csak cigánypecsenyét kell rendelni.Fokhagymás,szaftos,uborkás,mellette burgonya,hozzá kis uborkasaláta.Aki fogassal próbálkozik,csak azért,mert a bundájához három magvat is ígérnek,az szedegetheti a szálkákat,bosszankodhat az ízarányokon,pedig itt csak nagyvonalúak,és jó vastagra szeletelik a halat.
Ki lehet bírni.Meg aztán ki is kell bírni.Az út menti csárdák nem válhatnak egyszeriben gourmandpalotákká.Akinek elege van az olívaolajból,vagy már csak forint zizeg a zsebében,úgyis idehozza,ahol hintókiállításnak nevezik,ha két kocsi árválkodik a gémeskút mellett,és egy óriási,kivilágított Martinipalack jelzi a nyugati orientációt.
Nincs mese,testvér,ez az egyik legjobb csárda a hazafelé vezető úton.És hiába panaszkodsz,akkor is erre van a haza.
A WITTMAN FIÚK
(2001)
A MAGYAR MINT IDEGEN KONYHA
2018-06-02
Hozzászólások (0)